Sündisznóállásban

Világnézet, politika, emlékek

Az új Nolblog – első benyomások

2016. február 02. 14:44 - quodlibet

Öröm, hogy a pszichopata, egyszerre Orbán és Sztalin hívő, Che-Guevara imádó (aki közönséges gyilkos volt), Konteóval fertőzőtt elméjű – aki még az amerikaiak Holdra szállásában sem hitt – nem írom le a nevét blogger – eltűnt, de vele együtt ment sok olyan blogger is, akit kedveltem. Ki maradt, kit vett át a Népszabi? FSP, Vargag, PUPU, Déana bloggerket.  Nem jut eszembe, hogy kivel is azonos Déana bloggerina. Érdekes módon Pupu bloggernek nagyon sok posztját kitették. Sok sikert nekik!

Ezen az új felületen nem lehet hozzászólni – én legalábbis nem találtam erre módot, és vajon mi olvasható ki abból ami történt?

Szerintem egyfajta balra át történt, amit Pupu blogger átvétele mutat. Csak pár idézet az „Éljen November hetedike” c. posztjából: „Az évfordulón fő és alsenkik próbálják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét eltagadni. Pedig ez az első - de nem az utolsó - kísérlet volt arra, hogy a társadalmak sok ezer éves szerkezetét megváltoztassák, hogy az közeledjen ahhoz a felettébb kívánatos állapothoz, melyben az embert képességei és munkája minősíti. … Szilárd meggyőződésem, hogy Lenin eleinte demokratikus szocializmust akart … A kapitalista társadalmak ugyanis semmit nem tesznek a társadalmi feszültségek enyhítéséért, mióta a szocialista világrendszer összeomlott, még annyit se, mint amikor volt bizonyos verseny közöttük. Mióta győztesnek érzik magukat, azóta elpofátlanodtak, a legnagyobbtól a legkisebbig. Megszűnt az ellensúly, ahol kisebb volt a gazdagság, nagyobb a létbiztonság, a társadalmi mobilitás. A világ ma nagyban olyan, mint Magyarország kicsiben.” Amit a mai nyugati demokráciákról ír, meg az egykori szovjet blokk országok hatásáról, az a vicc kategóriájába tartozik, hagyjuk, spongyát rá. (Már a szavak is árulkodóak, ahogy "Kapitalista társadalmak"-ról meg "Szocialista világrendszerről" beszél a régi világ hazug, újbeszél nyelvén.) Maradjunk a címbeli témánál. Pupu bloggernek fogalma sincs arról, hogy a hivatalos nyugati történetírás, ennek részeként a magyar történészek java, mit gondol ama „Nagy októberiről”. (Most Krausz Tamás elvtársat hagyjuk ki a sorból.) Lelke rajta, joga van a régi nótát fújni. Valójában történeti katasztrófa volt a bolsevik hatalomátvétel, és annak fennmaradása, különösen fájdalmas, szomorú fordulat volt ez Oroszország népei szempontjából. Az új rendszer nem hogy csökkentette, hanem fokozta a nyomort, és úgy pusztította el a régi arisztokráciát, hogy helyébe a plebs és bűnözők uralmát ültette. Kicsit ellentmondásos nekem amit a blogger írt. Én azt olvasom ki a soraiból, hogy Pupu blogger szerint a társadalom kísérleti terep, és a hivatásos forradalmárok szimpatikus emberek voltak. Talán nem olvasta Bibó István munkáit, vagy legalábbis nem hatott rá. Leninről is számos újabb tanulmány jelent meg, hogy demokráciát akart volna bármikor, az legalábbis kétséges – az első átnevelő táborok Lenin döntése alapján kezdtek el épülni, nem tudom Pupu mit olvasott erről – a demokratikus szocializmust meg ismerjük, fából vaskarika. Szóval Pupu blogger szemlélete távol áll tőlem, de nem baj, így kerek a világ.

Neki is sok sikert kívánok, nyilván lesznek olvasók, akiknek megfelel. Legalább senki sem vitathatja, hogy a Népszabi egy igazai újbalos orgánum.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://quodlibet.blog.hu/api/trackback/id/tr548353468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.02. 15:02:40

Miután a Népszabadság megszüntette eddigi blog-rovatát, vicces lett a helyzet.

Az eddigi helyzet:
- mindenkinek az írása szabadon megjelent,
- korlátozás esetében is csak az adott cikk törlődött a főldalról,
-súlyos esetben egy adott blogger teljesen kitiltásra került a főoldalról, de még ez esetben is írhatott.

A mostani helyzet:
- csak előzetesen meghívott bloggerek írhatnak, ezek egy része eleve Népszabadság alkalmazottja, - más rész fizetett bérblogger (FSP).

Megvalósult a ballib álom, a szabadság teljes: mindenkinek szabad azt csinálnia, amit szabad.

féregirtó 2016.02.02. 21:46:25

A nol régen is egy pöcegödör volt, ezzel a durva cenzúrával pedig végleg kinyírták. Nem baj, nem kár érte.