Sündisznóállásban

Világnézet, politika, emlékek

Csak műveljük kertjeinket

2016. augusztus 20. 20:59 - quodlibet

Nagyon jó posztot jelentetett meg HaFr a PKP párthoz kötődő blog oldalon. Tökéletesen pontos a helyzetelemzése. A jelenlegi magyar társadalom bármennyire is megosztott a felszínen, a mélyben a többség antikapitalista, utálja a verseny, viszont imádja az atyáskodó államot. Minél többet akar a közös fazékból, de önmaga nem akar változni, teljesen begyepesedett.  Ha a saját életéről van szó a kis stiklik, a bliccelések világában él, és nem látja át, hogy odafönn ugyanez történik, csak nagyobb mértetekben.  Elmondok egy jellemző példát.

Az egyik Fb ismerősöm megosztott egy indulatos, felháborodott posztot, hogy milyen alacsonya a minimál bér, hogy abból nem lehet megélni. Leközöl egy számítást, hogy szinte semmire sem elég – ami persze igaz. És az a vicc, hogy föl sem merül benne, hogy az államnak nem a minimál bér osztogatása a dolga, és hogy talán azért ilyen alacsony, mert ez az ország ennyire képes. Eszébe nem jut, hogy ezen csak újabb kölcsönökkel vagy adóemeléssel lehetne segíteni, vagy egyfajta jövedelem nivellálással amivel az előző rendszer próbálkozott. Mikor ezt elmondom neki megbántódik. Nem érti, hogy miért mondom, hogy a kommunizmus egyszer már megbukott. Gondolj bele, ő a tipikus ellenzéke Orbánnak. Jézus!

Két ideológia van amire a mai magyarság vevő: bal vagy jobboldali antikapitalizmus és romantikus-misztikus nacionalizmus, ami maga a halál, a dögrovás és pusztulás, de mégis szeretik. Idióta antiszemiták szajkózzák, hogy hány Nobel díjasunk volt, miközben ezeket a zseniket apáik üldözték világgá. Egyre terjednek az antiszemita és USA ellenes konteók, tovább élnek a politikai térfél mindkét oldalán a régi reflexek, valójában az emberek mai vallása a politikai hitvallás. De a bal oldal sem jobb. A fő baj a liberális baloldallal, hogy nem hajlandók szembenézni a valósággal, legyen szó akár a cigány kérdésről, akár a muszlim bevándorlókról. A politikai tabuk és ellentabuk következtében a valóság kimondhatatlan, és félelmetes. A politikai térben süketek párbeszéde folyik, a teljes félremagyarázása másik oldalnak. Pl. a kormány rasszista. Mert persze nagyon ostoba és káros a kormányzat menekültek elleni propaganda hadjárata, de marhaság arról beszélni, hogy rasszista volna. Ráadásul a lényegben még igazuk is van: Európa már az eddigi bevándorolt muszlim népességet sem képes integrálni, nem hogy azt a tömeget, ami még jönni akar. De hagyjuk, reménytelen. Csak műveljük kertjeinket.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://quodlibet.blog.hu/api/trackback/id/tr1610980760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása