Apám - András Tibor festőművész (1921-2000), a harcok szünetében járta a várost, rajzolt, fényképezett. Az Egmont nyitányt hallgatva még sok évvel később is eleredtek a könnyei. Ugyanis folyton ez a zene szólt akkoriban a rádióból. Én sokáig nem szerettem ezt a zenét, mert nem szerettem ha apám sír. A forradalom idején négy éves voltam. Arra emlékszem, hogy a pincében voltunk, meg anyám veszekszik apámmal, hogy ne menjen ki az utcára, kicsiny gyerekei vannak. Láttam egy vérző embert a szomszéd lakás ablakából, kiabáltunk neki a szomszéd nénivel, hogy menjen be a kapu alá. Az első ágyúlövések után apámék az összes ablakot leszedték és a szoba közepére nagy falapokat helyeztek. Így is megrepesztette a légnyomás az egyik ajtót.
András Tibor még megélte, hogy az '56-os rajzai megjelentek a Magyar Nemzetben és egy kisebb kiállítást is szerveztek neki. A róla szóló könyvet nem élte meg, de testvére igen. Találkoztam az a harcok közben apámat lefényképező svéd fotóssal, Anders Engmannal.
A róla szóló könyvet az Argumentum kiadó adta ki 2017-ben: Történeti festő a XX. században.
