Az alábbi képen látható faház a hatvanas években épült, u.n. csehszlovák faház. Talán 25-30 ezer Ft lehetett az ára – már nem emlékszem biztosan – és szétszerelve szállították ki. Nem rendeltük meg az összeszerelését, az összerakást Baráth Benjamin nagybácsikám csinálta, fia és apám segítségével. Én kevésbé voltam ügyes, mint unokatestvérem, aki szorgosan segített aranykezű asztalosmester apjának. Én csak tébláboltam, néztem hogy mi történik. Apám dolga az volt, hogy a földön célszerű rendben összekészített deszkákat, léceket föladogassa. Meleg volt a tetőn, sütött a nap, nem volt idő lazsálni, haladt is ütemesen a munka. Apám jókedvű volt, mert látta, hogy Béni bácsi hihetetlen gondossággal, precizitással dolgozik, annál is jobb lesz a ház, mint ahogy tervezői megálmodták. Apám szokása szerint jókedvében operaáriákat énekelt, de egy idő után elfáradt, lankadt a figyelme, nógatni kellett, hogy adja föl amit kell. Pontosabban egyáltalán nem lankadt a figyelme, csak más irányt vett. A tetőn serénykedők is fáradtak, én is másfelé figyeltem, amikor egyszer hangos kiabálásra kaptam föl a fejem.

• Tibikém nem hallasz, add már föl végre azt a nyavalyás deszkát, mi a csudát csinálsz.

Apám kis idő múlva, mint akit álmából költenek fel válaszolt:

• Bénikém ne haragudj, de olyan csodálatos felhők úsznak az égen, azokban gyönyörködöm, nem tudom, hogyan tudnám ezt a csodát lefesteni... És ezután föladta a deszkát.

Mondd kedves olvasóm, neked volt időd már rácsodálkozni a felhők szépségére?