Sündisznóállásban

Világnézet, politika, emlékek

Régi történet

2024. január 30. 16:49 - quodlibet

Volt nekem egy kiváló festő barátom akinek azonban nagyon kevés volt a pénze, ezért úgy spórolt hogy csak rámcsörög, én meg visszahívom. Akkoriban még mobil telefonja sem volt, gyakran aluljárókból hívott föl, én láttam a kiírt számot, fél perc múlva visszahívtam, és jól elbeszélgettünk a vonalason. Történt egyszer, hogy a Kálvin téri aluljáróból hívott föl, de én nem tudtam elég gyorsan visszahívni. Közben azonban más ment a telefonhoz, és egy idegen vette föl a hívásomat, amire azonnal rájöttem az idegenül hangzó zavart hallózásból. Erre én fojtott, sziszegő hangon: nem lát ott elmenni egy nagydarab fekete szakállas férfit nagy festő mappának látszó táskával? De igen, iiigen, visszanézett ide a telefoncsörgésre, honnan tetszik tudni? Kis hatásszünet, majd suttogó hangon folytatom: figyelje ezt az embert, ne nézzen rá, ne csináljon semmi feltűnőt mert nagyon veszélyes, egészen lassan tegye le a telefont és szaladjon ki az aluljáróból. Klakk... …Szia, már majdnem elmentem, de meghallottam a csörgést. Képzeld az előző telefonáló lecsapta a kagylót és elszaladt, olyan furcsán nézett rám ...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://quodlibet.blog.hu/api/trackback/id/tr548258216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása