Gellai Tibor jól kioszt bennünket egy Facebook posztban (2024.07.28.), hogy nem ismerjük eléggé a művészettörténetet, idézvén "A referencia egyáltalán nem Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája. Ez az Istenek ünnepe Jan Harmensz van Biljert által, 1635 körül festett és a dijoni Magnin Múzeumban őrzött. Thetisz és Péleusz házasságát ünneplik az Olümposz istenei; az asztal közepén nem Krisztus áll, hanem Apolló koronázása. Bacchus-Dionüszosz fekszik az előtérben. Bigottoknak és más kritizáló hamis imádóknak nincs klasszikus kultúrájuk..."

Tibornak csak éppen a nyilvánvaló nem szúrja ki a szemét: valamiért csaknem mindenkinek az ’Utolsó vacsora’ jutott az eszébe, Leonardo freskója, ami szintén része a művészettörténetnek. Mi következik ebből? G.T. valószínűleg nem olvasta Umberto Eco „Nyitott mű” c. könyvét, vagy nem hallott Wittgenstein jelentés elméletéről, máskülönben el kellett volna gondolkoznia azon, hogy ha a nézők többségének egy műről A-jut az eszébe, és  nem B, akkor bizony az a mű A-t jelenti, és nem B-t, bármi is volt a performance alkotóinak a szándéka. A mű jelentése a nézővel együtt jön létre, az alkotók szándéka csak egy vélemény. G.T. –nak az sem nem jut eszébe, hogy a performance alkotóinak gondolnia kellett volna arra is, ami történt, hiszen ez előre látható volt: sokak vallási érzékenységét sérti ez a preformance. Ezeknek az embereknek az érzékenysége nem számít, nem kell rá tekintettel lenni? Miért nem? Hiszen ez a látvány nem egy vicclapban jelent meg, ott semmi probléma nem lett volna vele, az belefér a szólásszabadság hatókörébe.

Nekem egyébként ez a látvány semmilyen értelmezésben sem tetszik, szerintem önmagában csúnya, és ha létezne Zeusz, bizonyára villámokat szórna a fejükre.