Tudnivaló, hogy a férfiember sokat megtesz a feleségéért, de egy apa a lányáért mindent. Akkoriban egy két és félszobás lakótelepi lakásban laktunk a három gyerekkel, ahol a félszoba valójában egy kisebb kamrának, a kisebbik szoba pedig egy előszobának felelt meg, de a lakás világos volt, és viszonylag kevés konfliktusunk volt a szomszédokkal. A lakásban rajtunk kívül még két ékszerteknős lakott, nem sokkal voltak nagyobbak mint egy húszforintos. Volt pár papagájunk is, de sajnos minden elővigyázatosság ellenére előbb-utóbb elrepültek, maradtak a teknősök.

Akkoriban, mint újdonsült rendszergazda, napi tíz-tizenkét órás munka után zúgó fejjel, fáradt szemekkel értem haza Észak-Budáról Csepelre. Történt egyszer, hogy nyitom a postaládát, melyben egy gondosan összehajtott fehér papírlapot találok, rajta egy kisiskolás gyöngy betűivel egyetlen mondat:

Kérek egy kiscicát

Nem tudom másoknál hogy van, de nálunk a fiúk írása mintha valamiféle zajos csata eredménye lett volna a betűkkel, a lányom írása viszont mosoly és béke, így egy percig sem volt kétséges, hogy ki írta a levelet. Namost egy ilyen kérésre nem lehet nemet mondani, megígértem a lányomnak, hogy lesz cica. Csak az volt a bökkenő, én a lakásban nem vagyok hajlandó állatot tartani, kivéve a korábban említetteket, de azokat is jobb belátásom ellenére. Szóval építenem kellett egy házat, hogy legyen cica.

Miután kiköltöztünk, még nem volt vezetékes víz, gáz, csatorna, se rendes út, rögtön kaptunk egy kutyát, és kilátásban volt egy cica is. Pontosabban cicák, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy legfeljebb kettő lehet, mert három macska esetén én rögtön megbolondulok. Valahogy megéreztem a jövőt. A dolog ugyanis úgy áll, amennyiben egy házban macska van, ottan a tisztaságnak más standardjai lépnek érvénybe. Lehet, hogy vannak tökéletesen szobatiszta macskák is, akiknek a szőre sem hull, de a mieink nem ilyenek. Én egyébként kutya párti vagyok, a macskák felé többször kifejeztem nemtetszésemet, sőt rosszallásomat, amire azok magasról tettek. Az egyik kandúr a másik meg lány cica, mindkettőt megoperáltattuk, amitől azt is reméltük, hogy szent lesz közöttük a béke. Lehet hogy ebbe az operációba valami hiba csúszott, de Pityu, a kandúr tekintete időnként megakadt Picikén, ilyenkor szeme ijesztően világítani kezdett, delejes fény áradt ki belőle, és párducként vetette magát Picikére, aki viszont a közeledés semmilyen formáját nem szívlelhette. Ő volt az okosabb. Rájött, hogy bár papa őt sem szereti, azzal viszont egyáltalán nem kell törődni, hanem támadás esetén egyszerűen az ölébe kell ugrani, a fogócskának vége, ház, Pityu a papa közelébe nem merészkedik. Ez így is volt egy ideig, de egyik este éppen elszunyókáltam volna, amikor Pityu az ölembe ugrott, és kedvesen dorombolni kezdett. A sarokból Picike haragosan nézett rá. Lassanként közelített, fölugrott a lábamra, majd egyre közelebb csúszva elkergette Pityut.

Telt múlt az idő, én megszoktam a macskákat, a gyerekek felnőttek, lányom kollégiumban lakott, a fiam Pestre költözött, a kisebbik folyton edzésre járt, az állatok ránk maradtak. Kivéve amikor hazajöttek, és számon kérték rajtunk, hogy fényes-e a macskák szőre, csillog-e a teknős páncélja, jó erőben van-e a kutyánk. Csak annak örültem, hogy több macska már nem lesz.

Egyik nap kiszállok a kocsiból munka után, megcsörren a mobilon, a lányom szól bele síri hangon: „Papa, beszélnünk kell, most rögtön, nem telefontéma!” Elhűlt bennem a vér, mi történhetett, mi lehet a baj, gondoltam minden félére, amíg beértem a kollégiumba. Kettesével veszem a lépcsőket a kollégiumi szoba ajtajáig, megállok az ajtó előtt, kicsinykét hallgatózom. Semmi nesz nem hallik, síri csend honol az egész folyosón. Halkan bekopogok, lányom hangja válaszol: igen. Belépek. A szobában velem szemben az ágyon három szép sudár fiatal lány ül, mindegyik mosolyog rám, de nem a lányom szólal meg. „Azt hallottuk, hogy Feri bácsinak nagyon jó szíve van, ugye nem tetszik hagyni elpusztulni ezt a kiscicát, az építkezésen találtuk, valaki kidobta a hóba, ott nyávogott szegény.”

 Azóta három macskánk van, a gyerekek külföldön kaptak állást, mi öregek itt maradtunk a nagy házban az öreg állatokkal. A teknős túl fog élni bennünket.