Sündisznóállásban

Világnézet, politika, emlékek

A házasságok az égben köttetnek…

2021. december 07. 20:51 - quodlibet

…de a földön valósulnak meg. 

Kisgyerekkoromból jutott eszembe egy arc, egy alak a távoli múlt ködéből. Közepes termetű, inkább karcsú, szép arcú nő volt, ritkán, talán évente egyszer, apám születésnapján látogatott meg bennünket. Arca kedvességét elfedte valami mély szomorúság, ami egész megjelenéséből sugárzott. Nem gondok, nem gyötrelmek, nem szenvedés látszott azon az arcon, hanem a bánatnak egy mély, barna árnyalata. Halkan beszélt, nekünk, gyerekeknek mindig hozott valami kicsiny ajándékot. Anyám udvariasan, de alig titkolt ellenszenvvel fogadta, apám viszont udvariasan megköszönte, hogy megemlékezett a születésnapjáról, és a maga szokásos, impulzív módján beszélni kezdett az épp készülő műveiről, és általában a művészetről. A látogatónk csüggött a szavain, de apám önkéntelen gesztusaiban volt valami távolság tartó, hárító jelleg. Ki volt ez a nő? Emlékeim szerint Debrecenből utazott föl, megtörtént, hogy órákig állt a kapu alatt, míg velem véletlenül találkozva megkérdezte, otthon vannak-e a szüleim, mert hozzájuk jött.  (Talán Ibi néninek hívták, de nem biztos.) Aztán nem jött többet. Sok év múlva kaptunk egy gyászjelentőt. „Reménytelenül szerelmes volt belém, soha nem ment férjhez, tudod kisfiam, ő az aki, évente felköszöntött.” - mondta apám szomorúan.

papp-klara.jpgAz ezredfordulón, apám halála után kezdtem el először rendezgetni a hagyatékot. A rajzok, fényképek egy kisebb részéről tudtam csak, hogy kit ábrázol, volt viszont egy fiatal, ülő nőt ábrázoló rézkarc, apám későbbi aláírásával, hogy a rézkarc 1948-ban vagy 1941-ben készült.  Az én nyomozásom szerint az előbbi adat a helyes. A kép nagyon hasonlított anyámra fiatal lány korából, de nem ő volt az. Szerencsére rajta volt a modell neve is, próbáltam utána nézni. Szerepelt a Főiskola hallgatóinak jegyzékében, és a neten azt találtam, hogy alkalmazott grafikus lett, könyv illusztrációkat is készített. Aztán sok év múlva, amikor újra foglalkoztam a hagyatékkal, ismét elém került a rajz. Ki lehet? Anyám még élt, megkérdeztem hátha emlékszik, hátha előjön az egyre romló memóriájából egy emlék. „Ó igen, apa reménytelen szerelme volt a főiskolán – mondta anyám mosolyogva.” Ilyen az élet, az emberi sors,  van, aki belénk volt szerelmes, és van akibe mi voltunk szerelmesek reménytelenül. 

Sok kérője volt anyámnak, volt köztük még református lelkész is. Szegény korán meghalt - „Jó hogy nem hozzá mentem feleségül” mondta anyám a hír hallatán. Jó dolga volt a négy lánynak Somorján, szépen, tisztes jó módban éltek a szülők. Anyám rajongásig szerette édesapját, és talán azért utasította el sorra a kérőket, mert nem akart elszakadni a boldog szülői háztól. Csakhogy a háború után ki akarták telepíteni a családot - vagy „reszlovakizálniuk” kellet volna - barath-julianna-fiatalon.jpgmiközben a szülők alig tudtak pár szót szlovákul. (Nagyapa németül jobban tudott.) Anyámnak miután befejezte a tanító képzőt a pozsonyi Orsolya nővéreknél, nem engedték, hogy magyarul tanítson. Így ő inkább átszökött a határon, egy révész áthozta a Dunán. Magyarországra kerülvén támogatták az ide szakadt családtagok, de azért elég egyedül érezhette magát.  Egyszer aztán Egerben elvitték egy táncmulatságba, ahol fölkérte egy magas, csinos fiatalember. Keringőzni kezdtek, valahogy érzeték együtt a ritmust, olyan jól, hogy végül a közönség már csak kettejüket nézte. Hamar elértekezett az esküvő is. Debrecenben tartották a polgári és Budapesten az egyházi esküvőt, két különböző időpontban. Anyám Debrecenben tanított, és tanárnőként baja lehetett volna, ha megtudják az egyházi esküvőt. Sajnos az akkori viszonyok között nem engedték átjönni a szülőket Somorjáról, de azért az esküvő jól sikerült. Kivéve hogy a pulyka rágós lett, amit még fél évszázad múlva is újra és újra emlegetett anyám. Szegény Maca néni nagynéném pedig híresen jó szakács volt, de talán az izgalmak miatt egyszer hibázott.  Ötven évig éltek együtt apám és anyám. Apám nyilván a reménytelen szerelmét találta meg anyámban, viszont apám a maga művész mivoltában, nagyon eltért a gyakorlatias gondolkodású anyámtól. De jól kiegészítették egymást, az egyik a földön járt, a másik meg az égben.
(fotó: András Tiborné, Baráth Julianna 1919 - 2016)

Van-e bármiféle tanulsága ennek a történetnek? Ki tudja, talán az, ha megismerkedésünkkor jól együtt perdülünk, fordulunk a zene ritmusára, akkor fél évszázadig is együtt szállhatunk, együtt túljutunk minden gondon, bajon, megpróbáltatáson. Persze, csak ha szerencsénk lesz. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://quodlibet.blog.hu/api/trackback/id/tr8416776314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása