Meghallgattam a Pomáz TV fölvételét a trianoni béke-diktátum megemlékezéseiről. A Pilisi Nemzeti Keresztény Egyesület keretében Óváryné Herpai Dóra mondott beszédet, és idézte – egyetértőleg – Az országos református lelkészi egyesület lapjának vezércikkét, 1920. június 12-ből, „…a körülöttünk lappangó apró–cseprő nemzetek, kiket a történelem csak az árulások és király gyilkolások krónikájából ismer, ezek az állammá terjeszkedett ledér asszonyok, csapodárságuk jutalmául, megígértették az Antant hatalmakkal Magyarország fejét.” Súlyos szavak egy nyilvános rendezvényen. Ez teljesen érthető volt akkor, közvetlenül a tragédia után. Apám sok évvel később is mondott ilyeneket, ha valami fölzaklatta, ha vitába keveredett és elragadta az indulat. Néha meggondolatlanul félig-meddig nyilvános helyen is. De higgadt állapotban, nyugodt lélekkel mások előtt ilyet soha nem mondott. Azért nem mondott, mert vannak szlovák és román rokonaink, akikkel szerettük egymás, apám együtt énekelt velük hol magyar, hol román népdalokat. Nem akarta őket megbántani, ahogy ők sem hoztak föl olyan témákat, amivel minket bántottak volna meg. Apám nagyon jól tudta, hogy a nacionalizmus egy mértéken túl halálos méreg, pusztító veszedelem.
Apámat egész életében két nyugtalanító gondolatkör foglalkoztatta: a magyar nemzeti sorskérdések, és alapvető vallási, filozófiai problémák. Sokat beszélgetett nagyapámmal arról, hogy segíti-e az erdélyi magyarok fennmaradását a vallási sokszínűség.
Apám gyűjteményében szerepel a Miatyánk a környező népek nyelvén is, azaz románul, szerbül és szlovákul. Abból ugyanis, hogy egy az Isten, az is következik, hogy a szlovákok, románok vagy szerbek is ugyanahhoz az Istenhez imádkoznak, akihez mi magyarok. Ugyanannak az Istennek a segítségét kérik, akihez mi is fohászkodunk. De Isten egyformán szereti a népeket, és nem elfogult semmilyen irányban. Amiből az következik, hogy egy túlzó, elfogult nacionalizmus ellentétes az egyetemes isteni szeretettel. Ezért aztán egy szélsőséges hazafiság csak pogány lehet vagy ateista. Azt hiszem ez az amire apám rádöbbent élete alkonyán. És ez az, amit némelyek ma sem értenek.
