Az alábbi szöveget nem én írtam, hanem a hagyaték rendezése közben találtam.  Nagynéném írta, de már ő is egy még régebbi levélről másolta.  Tallián Gizella írta az eredeti szöveget, aki nagymamám testvére volt. A szöveg üknagymamám sorsáról szól. Csillaggal jelöltem az én értelmező beszúrásaimat, a sajátos szókifejezéseket meghagytam, csak a nyilvánvaló elírásokat javítottam ki.

--------------------------------------------------------------------------

*Cím, bemutatkozás:* Rapp–ék, 1894 körül *(A Rápp család egy német ajkú család volt)*

Dédnagymama, nagymama vagyok 90 évesen, nehéz évek *a mostani idők*, különösen, ha egyedül kell átvészelni a nehézségeket.

Eszembe jutott anyám *Rápp Jozefa* szülei esete. Rapp Mihály *1839 – ??* és Reisz Julianna *1850 – ??* voltak a szülei, Nagykárolyban laktak. Nagyapám asztalos volt. Mikor anyámat férjhez adták apámhoz, aki Szigeten cipész volt, ők is oda költöztek, szerették nagyon leányukat. *(Jozefa férje Tallián József volt, ők láthatók a fényképen.)* Eladták amijük volt, házuk, stb. és Szigeten vettek egy kis házat a Kamarai úton szép nagy kerttel. De volt egy fiúk is Gyula. A fiú komolytalan volt nem igyekezett tanulni mesterséget, hogy ő is tekintélyes ember legyen. Valahol a budapesti hírhedt csavargók negyedébe kötött ki. Nem volt családszerető, mint anyánk.  

Az öregek nagyon jól megvoltak Szigeten, dolgoztak. A nagyszoba mellett egy kis oldalszobában volt a  műhelye. – Egész héten ott dolgozott, és pénteken vásárkor mindig bementek a piacra eladni. Felpakoltak egy kis szekeret (amit ő csinált) a portékával, sámerli, kisszék, kisteknyő, gyúródeszka, mindenféle gyerekjáték. A nagymama meg az ő produkcióját *árulta* a kertből: gyümölcs, zöldség, virág. Elégedetten tértek mindig haza. Volt pénzük elég, nyugodtan éltek. A szomszédok, ismerősök tisztelettel vették *őket* körül. Anyám velünk, a gyerekekkel illetve unokáival időnként meglátogatta őket. A névnapjukkor verset mondtunk, táncoltunk, énekeltünk, virágot vittünk. Persze ezt mind anyám rendezte, aki szerette a szépet, kultúrát (volt verses könyve is) s szerette a szüleit is.

Múltak az évek … Egy szép napon beállított hozzájuk Gyula (mi nem ismertük mint nagybácsit) nem volt vele kapcsolatunk, züllött életet élt egy külvárosi negyedben (talán Angyalföldön) s addig mind próbálta rávenni az öregeket, hogy adják el amijük van Szigeten, s menjenek vele az ő világába, mindent ígérve, amíg elvitte őket otthonukból, kifosztva a posványba.

Nem sok idő múltán egy szép nyári reggel beállított hozzánk a nagymama parasztkendővel a hátán, dideregve, kisírt szemekkel. Elmesélte, hogy miután útjukba volt a szertelen életben, Gyula hogy megszabaduljon tőle, kivitte az állomásra, jegyet váltott s föltette a vonatra­* ezzel a búcsúszóval:* „Eredj Szigetre!” –

A drága jó nagymama lélekben összetörve, de a lánya és unokái szeretetében élte le hátralevő éveit, megérdemelt tisztelettel kísértük ki a temetőbe. Nevét márványba vésették szüleink. Neve ma is olvasható * a temetőben*: Reisz Julianna nagyanyánk.  A mi Nagyapánk és Gyula nagybácsink végzetét sötét homály fedi.

Ezt az írásomat lemásolta Gizi az én eredeti szövegemről.  – Dedikálom nektek!

Szeretettel nagynénitek Gizi néni. 1988. április 11. Kolozsvár

-------------------------------------------------------------      

A szöveg szerint a fiú, Rápp Gyula elzavarta az édesanyját, Reisz Juliannát, de mi történt az apjával, Rápp Mihállyal, az asztalossal? Ott maradt Budapesten, de miért? Ő nem szállt fel együtt a feleségével a vonatra, magára hagyta a párját. Miért, mi történhetett? Mire utal a „szertelen élet” kifejezés? A szöveg írója, Tallián Margit talán többet tudott erről, mint amit leírt, erre utal a „…végzetét sötét homály fedi” fordulat. Ezt már sosem tudjuk meg. És kétséges, hogy ma is meg van-e az a márványtábla a temetőben. A régi fotó Tallián József (1862 – 1918) cipész mestert és Rápp Jozefát (1874 – 1925) ábrázolja. Jozefa szüleiről, akiről a történet szól, nincsen képem.