Apám jól érezte magát tanártársai körében, talán csak az igazgatóval nem jött ki jól. Akkoriban gyakran voltak tanítás után sakkozások, névnapi-születésnapi ünneplések és hasonlók. Ilyenkor egy két fröccs után apám gyakran énekelt, szavalt, de sajnos olykor olyan is kiszaladt a száján, ami helytelen volt. Megesett, hogy még az örök-és-megbonthatatlant is kétségbe vonta. (Fiatalabbak kedvéért: ezzel a jelzővel illették anno a szovjet-magyar barátságot.) Szóval időnként mondott olyan dolgokat, hogy tanártársai megijedtek, mi lesz ebből. Ekkor azonban közbe lépett Bodnár Feri, az ének tanár, apám sakkpartnere, fröccsöző társa, jó barátja. Feri volt a párttitkár az iskolában. Betuszkolta apámat a másik szobába, rácsukta az ajtót, visszajött, és hosszasan elmagyarázta, hogy a Tibor ezt nem úgy gondolja, hanem emígy. Így aztán mindenki megnyugodott, nincsen semmi baj, hiszen Tibor ezt nem „úgy” gondolja. –– nem is tudom, hogy miért jutott eszembe mindez :-)

András Tibor rajza: Bodnár Ferenc, a Bp. IX. József Attila ált. iskola ének tanára