„Ignácz László és Makkai Kornélia lánya. Tanulmányait a kolozsvári Református Leánygimnáziumban (jelenleg Apáczai Csere János Elméleti Líceum) végezte 1928-ban. 1931-ben végezte el a Színiakadémiát Budapesten. 1931–1939 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1939–1940-ben a budapesti Színházi Magazin párizsi tudósítójaként dolgozott. Első írását Benedek Elek közölte a Cimborában (1925). 1943-ban a Petőfi Társaság tagjai közé választották. 1945–1947 között lektorként a Fővárosi Kiadónál dolgozott, majd a Református Élet című lap szerkesztője volt. Tíz évnyi kényszerű hallgatás után, 1957-ben jelenhetett csak meg elbeszéléseinek gyűjteménye (Tegnapelőtt). Könyvei a moldvai, bukovinai, erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Útirajzai távoli tájakról tudósítanak. Román nyelvből készített maradandó fordításokat.

Férje Makkai János újságíró, politikus volt. Fia Makkai Ádám Kossuth-díjas költő így emlékszik édesanyjára:

»Látom Anyámat, Ignácz Rózsát egy szürke mackóban, ahogy közel lép hozzám, hogy megöleljen, és azt mondja: 'Lehet, hogy bele fogok bolondulni, de nektek itt nem nő virág, menjetek!' – majd keresztet rajzol a homlokunkra, nekem és Zsuzsának, akinek a szülei előtte való nap jöttek át hozzánk elbúcsúztatni egyetlen leányukat. Anyám ezzel a szabadon engedéssel új életet adott nekem, mint Kemény László és Mikes Margit is a leányuknak. Anyám hihetetlenül bátor ember volt, aki szülővárosában, Kovásznán, majd Fogarason és legvégül Kolozsvárt gyakorolta az igazmondást. Ezt a tulajdonságát apjától, Ignácz László református lelkésztől örökölte, aki magyarpárti képviselő volt a román parlamentben 1927-ben bekövetkezett haláláig. Arra emlékszem, hogy Budapest ostroma alatt ülünk a mosókonyhából kialakított bunkerben, a Ráth György utca 40.-ben – vagy tizenhat ember, s egy keskeny kis vaskályha kormot és füstöt ont a csekélyke meleg mellé. ... 1945 nyarán a Jankovich-telepen, Balatonboglár és Fonyód között vagyunk. Június 6-án délelőtt iszonyú fájdalom hasít át rajtam és összeesek. Anyám kétségbeesve biciklis futárt küld a falusi orvosért, aki belém nyom egy Ultraseptyl injekciót, majd közli anyámmal, hogy „a gyerek szimulál”. Erre kaptam egy pofont, amitől megint összeestem. Végül a szomszédos postásüdülő látogatóorvosa állapította meg, hogy megkaptam a gyermekbénulást. Erre aztán Anyám ájult el. Szerencsém volt, mert október elején már gyalog tudtam iskolába menni.

Anyám intenzív és fáradhatatlan mesemondó volt, aki nemcsak elmesélte, hanem elő is adta, amiről szó volt, s ily módon szinte átéltem Erdély román megszállását, a civilek nagy részének menekülését, elhagyott házaik kirablását. Nagyapám, az öreg Ignácz, egyszer megmentette két magyar katonaszökevény életét a fogarasi várból: elintézte, hogy a kivégző osztag csak a lábukba lőjön. Egyszer meg, mikor a románok kiröhögték, mert képviselői felszólalását falusi román nyelven mondta el tele hibákkal, az öreg Ignácz Tacitus latinságával folytatta tizenöt percen át – arra hatalmas tapsot kapott.

Ezek az események részévé váltak anyám gondolkodásának és a hatalomhoz való viszonyának. Több tucat zsidó barátjának kormányzói mentesítést szerzett 1944-ben, valamint kitűzte magára a sárga csillagot, amire szemtanú vagyok, mint arra is, hogy Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter mélyen meghajolva kezet csókol neki és azt mondja: 'Rózsa kedves, maga volt az egyetlen férfi Magyarországon.'«

1979 őszén a lakása közelében egy autóbusz halálra gázolta.”

[forrás: Makkai Ádám, Wikipédia]

Művei

• Anyanyelve magyar (regény, 1937)

• Rézpénz (regény, 1938)

• Levelek Erdélyből (elbeszélés, 1939)

• Született Moldovában (regény, 1940)

• Erdély lelke. A hazatért Erdély nagy, képes emlékalbuma; szerk. Ignácz Rózsa, bev. Zilahy Lajos; Dante, Budapest, 1940

• A bujdosó (elbeszélés, 1942)

• Családi mondakör. Karcolatok, anekdoták életemből; Dante, Budapest, 1942 (Ignácz Rózsa munkái)

• Keleti magyarok nyomában (útirajz, 1942)

• Róza leányasszony (regény, 1942)

• Két élet (regény, 1943)

• Hivatalnok Berta (regény, 1944)

• Kedves dolog (életkép, 1946)

• Urak, úrfiak (regény, 1946)

• Meg ké' házasodni (farsangi játék, 1947)

• Mámoros malom (regény, 1947)

• Márványkikötő (regény, 1947)

• Az igazi Ibrinkó (tündérmesék, csodás történetek, 1955)

• Tegnapelőtt (elbeszélés, 1957)

• Mindenki levele (elbeszélés, 1958)

• Torockói gyász (regény, 1958)

• Az utolsó daru (ifjúsági regény, 1959)

• Prospero szigetén. Emlékezések nagy magyar színészekről (1960)

• Tóparti ismerősök (kisregények, novellák, 1961)

• Tűzistennő Hawaiiban (Vámos Magdával, útirajz, 1961)

• Csutka (mese, 1962)

• Orsika (regény, 1963)

• Zebradob-híradó (útinapló, 1963)

• Titánia ébredése (regény, 1964)

• Papírmalom (regény, 1967)

• Szavannatűz (elbeszélés, 1970)

• Argentína viharszünetben (1972)

• Hajdanában Zambiában (mese, 1973)

• A hegyen-völgyön szánkázó diófa (mesék, 1974)

• Tűzistennő Hawaiiban egykor és most (Vámos Magdával, útleírás, 1974)

• Ikerpályáimon (visszaemlékezések, 1975)

• Névben él csak (regény, 1977)

• Hazájából kirekesztve (Mikes Kelemen életrajzi regénye, 1980)

• Utazások emlékkönyve (emlékkönyv, 1980)

• Kóborló kisfiú kalandjai (regény, 1980)

• Egy születésnap körül. Vázlat egy letűnt korszakról (1950–1953) (regény, 1983)

• Ünnepi férfiú. Szent László király regénye (regény, 1989)

• A vádlott (történelmi regény, 1999)